• 2011-02-02 13:07:29
  • Tetere
Cimkék: Tetere

Betclick játék – Tetere -Tizedik hét értékelése

A decemberi teljes sikertelenség után egy kis elmozdulás volt számomra a tizedik hét már ami a Betclick játékot illeti..

A négy mérkőzésből csak az Almeria meccs volt homály viszont a magyarázatot megtaláltam rá mégpedig nem vettem figyelembe hogy hét közben játszanak és zakóznak a Barca ellen ez pedig rányomta a bélyegét a hétvégére.

Ugyan a Malaga – Zaragoza meccset szintén nem találtam el, de itt a hajrában 87.percben ment el a döntetlen tipp. Ami viszont ennél fontosabb a mérkőzés képe megfelelt az általam elképzeltnek, azaz hiába erősödött meg a Malaga és játszott a korábbi fordulókban már Pellegrinis focit az előző fordulóban kiszórt és eltiltott játékosok nagyon hiányoztak és az acélosan védekező Zaragoza ellen.

A játék képében ennek ellenére a hazai győzelem jobban benne volt mint a vendég győzelem de ilyen a foci.

Szerencsére vasárnap nem hagytam veszni a másik két tippemet és mivel a fent említett meccsek elmentek szombaton, megjátszottam őket külön és kettes kötésben is.

Mindkét vasárnap esti mérkőzést követtem fél szemmel az Interneten és örömmel láttam hogy az Udinese egyenesen fenomenális támadójátékkal zilálja szét a Juve védelmét. Bár egy bravúros ollózós góllal még a hazaiak vezettek, de akik látták a meccset egy percig se gondolhatták, hogy nyer a Juve.

A Juve gól után az Udinei csatárok már jobban összpontosítottak és simán megfordították a meccset. A Villarreal egy fantasztikus Rossi bombagóllal tette emlékezetessé az amúgy szoros Espanol elleni mérkőzést.

Pont ennyi van a két csapat között , de a hazaiak is nagyon jók. Hiába azonban mert a sárga tengeralattjáróknak a Real Madridnál is jobb csapata van.

Felhívnám a figyelmet az Udinesere Malagára és a Zaragozára. Fognak pozitív meglepetéseket okozni a hátralévő fordulókban. A Juventussal egyenlőre várnék nagyon mély gödörben vannak talán egy jól fizető rangadón lesz érdemes rájuk tenni Palermoban a hétvégén még valószínűsíthető a zakó.

Még nem pontozták
    Betclick játék – Tetere -Tizedik hét értékelése
    Topikhoz tartozó cikk