VB 2010 BCD. hétvége favoritok és a többiek
- 2010-06-08 14:13:04
- Tetere
Pénteken az A csoport meccsei után szombat vasárnap 3-3 mérkőzést elkezdődnek a BCD. csoport küzdelmei is. A három csoport sokban hasonlít egymáshoz. Mégpedig a sorsoláskor kiemelt csapatok számítanak magasan a csoport favoritjának. Nem hiszem hogy sok fogadó számítana arra hogy az Argentinok, Angolok vagy a Németek búcsúznának a csoport meccsek után. Viszont a második továbbjutó helyért szoros befutót várhatunk mindhárom hétvégén rajtoló csoportban. Nézzük mit játszunk illetve mit játszanak általában a fogadók. mit mutatnak az szorzók melyik favoritnak van a legnehezebb dolga és kik szerezhetik a gólokat.
B csoport
A torony magas esélyes Argentína mögött nagy a tolongás a második helyért.
Úgy tűnik, hogy a Görögök a VB kezdetére kezdik elveszteni esélyességüket a fogadóknál ami a továbbjutást illeti. Ezt elsősorban a gyengére sikerült felkészülési meccseknek köszönhetik.
Nigéria valamint Dél Korea felzárkózott a Hellének mögé. Nigéria ezt elsősorban a Svéd edző eljövetelének Lars Legarback köszönheti, hogy kezdik újra komolyabban venni, valamint annak, hogy mégiscsak Afrikában lesz ez a VB és az aklimatizálodás nekik lesz a legkönnyebb a négy csapat közül.
Dél Korea sem esélytelen természetesen a második hely megszerzésében. Ha az első fordulóban meglepnék a Helléneket márpedig erre van esély akkor a továbbjutásra bejelentkeznének.
Nagy gólvágót ebből a három csapatból nem tudnék kiemelni hacsak nem a felkészülési meccsen többször betaláló Nigériai Yakubut nem.
Ellenben a favorit Argentínából elég sok jelöltem lenne. Itt elsősorban azt nehéz kideríteni, hogy a sok világ klasszisból ki viszi majd a prímet góllövésben. Fontos tudni kit jelöl majd Maradona a kezdőben ki sérült satöbbi. Amit most tudunk az maximum sejtés miután felkészülési meccset nem játszott mérvadót Argentína.
Akkor is Messi nélkül léptek fel és azóta Militonak is van kisebb sérülése.
Ezért is Én inkább a középpályáról emelnék ki gólerős játékost. Mégpedig a Kanada elleni felkészülési meccsen kétszer is betaláló Real Madrid kiszemeltet
Angel Di Maria –t az idei portugál bajnok Benfica gólerős középpályását. Di Maria U20 as világbajnok 2007.-ben és olimpiai bajnok 2008 ban valamint bronzcipős is ez utóbbi tornán. Di Mariát szinte biztos hogy idén kivásárolják a Benficából. Ezért őt minden mérkőzésre ajánlom gólszerzőnek persze Messi és a többi csatár mellet.
Tippem a továbbjutásra Argentína és Dél Korea vagy Nigéria. A görögök búcsúznak.
Gólvágó lehet a csoport meccseken Messi, Di Maria, Maxi, Higuain illetve Yakubu
C csoport
Itt látszólag Anglia mögött nincs akkora tülekedés a második helyért, miután a fogadói szokások és az szorzók szerint magasan USA a második hely várományosa. Azt gondolom egyedül az Amerikaiak lehetnek képesek arra, hogy meglepjék Angliát. Igaz ezt már rögtön az első fordulóban megtehetik. Viszont azt gondolom, hogy USAát a másik két csapat Algéria illetve Szlovénia is megfoghatja.
Mindjárt ki is emelném a Szlovén válogatott gólvágóját a jelenleg Kölni MILIVOJE NOVAKOVICot. Bolgár és Bundesliga2 gólkirály azt hiszem érdemes lesz fogadni arra hogy betalál bármikor.
Az amerikai csapatban találunk bőven ismer nevet. Itt van például Landon Donovan vagy a Fulhamból Dempsey, de ajánlhatnám az Ausztrálok ellen az első félidőben kétszer betaláló számomra ismeretlen Buddle-t.
Algéria sötét ló.
Az Angoloknál pedig Rooney vezetésével sok gólképes játékost találunk. Megemlítem a Gerrard, Lampart nevekkel fémjelzett középpályát és a King, Terry hátvéd sor gólerősségét.
Továbbjut szerintem Anglia és USA
D csoport
A csoport favorit Németországból kiemelném a két remek középpályás Schwinsteiger és Özilt. Előbbi a Németek 11-es és ítélet végrehajtója utóbbi pedig sokszor kerül helyzetbe kapu előtt.
Érdemes még a védő Lahm gól erősségét megemlíten.
A csoportból nagyvalószínüséggel Ausztrália búcsúzik a másik két csapat közül pedig nehéz eldönteni ki lehet a továbbjutó.
Szerbiát esélyesebbnek tartják mérget azért nem fogok rá venni, hogy továbbjutnának az Afrikai levegőn otthonosan mozgó Ghána ellenében.
Ráadásul Ghána szövetségi kapitánya a szerb Milovan Rajevic igazán pikantériát jelent.
Vasárnap megtudhatjuk mire készülnek. Én gól nélküli döntetlenre számolok, hogy utána mindkét csapat odadörgöljön Németország orra alá és esetleg megszerezzék a két továbbjutó helyet.
Persze azért ebbe lesz a Németeknek is beleszólása, de a hétvégei favoritok közül talán nekik van a legnehezebb dolguk a csoportkörben.