VB 2010: Út az elődöntőig
- 2010-06-25 12:15:13
- Tetere
Holnaptól megkezdődik a kieséses szakasza a világbajnokságnak. A gyenge és góltalan első forduló után hatalmas izgalmak és meglepetések közepette fejeződtek be a csoportmérkőzések.
A fogadókat leginkább az érdekli hogyan tovább. Kik juthatnak az elődöntőben és milyen oddsot kaphatunk érte? Egyáltalán összejöhet egy Argentin – Brazil vagy Japán Korea döntő?
Azaz a négy elődöntőig menő ágat elemzem. Kik kerülhetnek dobogó közelbe és mennyiért fogadhatjuk meg őket.
Mivel jelen pillanatban a négy ágból még csak kettő összetétele biztos ezért most ezekkel foglalkozom.
W58 ág azaz Uruguay – Dél – Korea és USA – Ghána.
Kisebb meglepetés lesz bármelyik csapat is jut el az elődöntőbe. Márpedig a négy csapatból az egyik biztos ott lesz. A négy csapat négy különböző konföderáció egy- egy jeles képviselője. Érdekesség képen európai csapat ezen az ágon nem lesz. Amíg USA és Dél Korea illetve ideszámíthatjuk Ghánát is uralja, saját konföderációját addig az Uruk nem számítanak földrészük legjobbjának, mégis a szorzók alapján ők ennek az ágnak az esélyesei. Ha a lejátszott mérkőzéseken nyújtott teljesítményt nézzük, akkor szintén a dél amerikaiak a legjobbak, akik még gólt sem kaptak a három csoportmérkőzésen.
Az értük kapott szorzó a Mexico elleni győztes mérkőzés után a felére csökkent. Arra hogy bejutnak az elődöntőbe mindössze 2,5 szeres pénzt kapunk végső győzelmük pedig 19 szeres pénzt ér jelen pillanatban és ez inkább.
Azt gondolom, Dél Korea ellen nyerni fogna az Uruk és továbbjutnak, de vajon kivel játszanak.
A góltakarékon égő Afrika megmentéséért küzdő Ghána vagy a nagy hajráról tanúbizonyságot tett Amerikaiak lesznek az ellenfelek.
Egy biztos az USA – Ghána meccs rendkívül szoros csatát ígér. Ez nemcsak abból következik hogy a elődöntős és végső győztes szorzók alapján is nagyon egyforma a két csapat, hanem abból is következik, hogy a Ghánaiak nem a gólzáporos meccsekről híresek. Azaz sok gólt nem várhatunk, szombat este bár azt hiszem ezt az összes meccsre előre könyvelhető lesz, hogy a csapatok biztonságos védekezésre építenek. A meccseket pedig egy- egy zseniális vagy váratlan megoldás döntheti el vagy a tizenegyesek. Azaz jó stratégia lehet, hogy a gólok száma 2,5 alatt játsszuk ezt majd főleg a meccs elején lesz érdemes megfogadni, mert meccs közben gyorsan fog ennek a szorzója lefelé változni.
Ezen az ágon Én Uruguay – Ghána meccset várok az elődöntőbe jutásért. Ghánáért egy egész földrész fog szurkolni és nem engedhetik, meg hogy Afrika teljesen lebőgjön. Ez pedig akár azt is jelentheti, hogy elődöntőig jut a csapat, azaz hiába esélyesebbnek tűnik egy Uruguay sportpolitikai szempontok is szóba kerülhetnek. Azaz meglátjuk minden esetre szerintem érdemes Ghánába fektetni egy kis pénzt. Legalább is hogy Final Four -ba érnek. A Betfair- en most Ghánáért ötszörös pénzekért adják, veszik a szorzókat.
Jelen pillanatban még egy ág teljes, amit hívhatunk
W59-nek is azaz az elődöntőt az ötvenkilences meccs győztese vívja majd. Ezen az ágon három korábban végső győzelemre esélyes csapat is megfordul. Mégpedig Argentína Németország és Anglia. Azonban ne feledjük el a jövő csapatát Mexicot sem megemlíteni.
Mégpedig azért sem mert játékos állományban hasonló a két csapat összetétele és bár az ismertebb játékosok az Argentinoknál szerepelnek, de mind csatárok és mind védők tekintetében a Mexicoiak is rendkívül jól állnak. Ne tartom elképzelhetetlennek, hogy meglepetés születik a mérkőzésen és beigazolódik azoknak a félelme akik Maradonában nem bíznak, meg mint edzőben.
A másik meccsen a Németek jobb játékot produkálva jutottak el a 16 közé, mint az Angolok. Ennek ellenére se jelenthetjük ki, hogy ők jutnak, tovább bár a szorzók ezt sejtetik. Mindkét oldalon remek játékosok legalább is a nevek alapján azonban az Angolok részéről egy Olaszos szereplésre van szükség ahhoz, hogy továbbjussanak. Azaz össze kell, hogy szedjék magukat ráadásul a védelmük romokba hever és a meglepően kreatívnak tűnő honosított és bevándorló németek gólképesnek tűnnek, elöl.
Ezen az ágon nem szívesen bocsátkoznék jóslatokba, bár ha nagyon megerőltetem magam, akkor meglepetés Mexico – Német meccset várok az elődöntőbe jutásért ahol aztán a Németek igazolhatják, hogy jó csapattal érkeztek. Ellenben nem zárnám ki, hogy az Argentinok játsszák az elődöntőt. Ami biztos az általam VB előtt favorizált Angolok elődöntőbe kerülésére nem raknék egy fabatkát sem.
Mivel a másik két ág nem teljes ezért csak annyit hogy valószínűleg Brazil – Holland illetve a másik ágon Ibériai elsősorban Spanyol elődöntős várható, de akár már ma is borulhat a papírforma, azaz a Spanyolokat el kell felejteni és akár távol keleti elődöntőst is köszönthetünk a Honda vezette Japán képében. De erre azért még alszok kettőt és vasárnapra megálmodom.