Olasz derbik hétvégéje.

A négy meccs közül szombaton 18.00 kezdődik a
Juventus ( rating: 1224 ) – Florentina (1204)

Százalékban az esélyek az idei liga statisztika alapján Hazai 41 % Döntetlen 22% Vendég 38 %
Gólok száma 2,5 alatt 81% !!!!! felett 19 % esély van
A szorzók magasan Juventus esélyt mutatnak, a statisztikák az idei eredmények azonban döntetlen eredményt sugallnak. Ráadásul mindkét csapatnak fontos BL mérkőzései lesznek. A Juventus idén új edzővel új irányítóval, Diegóval vágott neki kezdetben sikeresen az idénynek. Azonban Diego sérülése után nem sikerült három meccs óta nyerniük. A Firenze acélos védekezést mutat az idén mindössze négy kapott góllal a hét meccsen ezzel a legjobban védekező csapat a ligában jelenleg a Barival. Igaz ebből mind a négyet idegenben kapta mindjárt hármat Rómában.
Ajánlott Tipp: 0-0 1-1 Játszom a döntetlennél tét vissza a Firenzére 3,75 szorzó nagyon jó !!!!. Érdemes alacsony gólszámra tenni

Genova (1151) – Inter (1300)
Hazai 41 % Döntetlen 22% Vendég 38 %
Gólok száma 2,5 alatt 25% felett 75 %
Az Internek kell takarékosabban játszani a keddi fellépés miatt a Genova csak csütörtökön lép pályára. Mindkét csapat rendkívül gólerős a ligában a Genova rendkívül szimpatikus támadó focit játszik és eddigi 14 gólját kilenc játékos szerezte, ami azt mutatja bárki képes a góllövésre náluk. Mindkét oldalon régi ismerősök Crespo exinter és Diego Milito a Genova tavalyi gólvágója idén már öt gólt hintet az Interben. Az Inter 6 meccs óta nem döntetlenezett a Genova pedig szintén 6 meccs óta nem kapott odahaza ki a ligában.

Ajánlott tipp gólok száma 2,5 felett Milito és Crespo is gólt szerez. Döntetlennél tét vissza Genova 2,75. Illetve 2-2 és döntetlen
Lazio (957) – Sampdoria (1295)
Hazai 30 % Döntetlen 28% Vendég 42 %
Gólok száma 2,5 alatt 69% felett 31 %

Mindkét csapat idei szereplése meglepetésnek számít csak ellentétes előjellel. A Samp idén ezzel a játékkal és csapategységgel elérheti a BL helyezést és akár dobogó bármely fokát, ezzel visszakerülve az európai elit vérkeringésébe. Nagyon együtt a csapat támadásban és védekezésben egyaránt. A Lázió begyűjtötte ugyan nyáron az olasz szuperkupát az Inter ellenében és az Európa kupában is vitézkedik, de a ligában augusztus óta semmi a szeptember és ez eddig az október győzelem nélkül telt.
Ajánlott tippek 1-1 Döntetlennél tét vissza Sampdoria gólok száma 2,5 alatt
Milán (901) – Roma (1103)
Hazai 30 % Döntetlen 28% Vendég 42 %
Gólok száma 2,5 alatt 69% felett 31 %

Mindkét csapat gyengén rajtolt az idén, de Romában kapcsoltak és az óta beindulni látszik a csapat és Totti szekere. Ranieri új csapata folytathatja a felzárkózást a kupás helyek felé, de a Milánt még ebben az állapotában sem lehet egyelőre leírni. Esetleges Milán vereség és ide vehetjük a szerdai Real elleni sikertelen fellépést is egy edzőváltást vetít elő
tipp ajánlat. 1-1 2,5 gól alatt Totti gólt lő