Gif Banners

Fórum

Aukciós Ház

Betfair: A sportfogadások tőzsdéje

Amikor először kapcsolatba kerültem már régi pókeresként a sportfogadásokkal, őszintén szólva nem sok reményt fűztem az egészhez. Soha nem voltam jó abban, hogy megtippeljem melyik csapat nyer vagy veszít, sőt akár úgy is fogalmazhatnék, ha fogadtam, akkor a favorit vesztett, az elképzelhetetlen bekövetkezett és gólokkal kapott ki az abszolút esélyes gárda...
Ezek után ismerkedtem meg a Betfair rendszerével....

Amit a Betfair ajánl a fogadóinak, az nem a megszokott fogadási rendszer. A cég miután 2000-ben megalakult „forradalmasította a sportfogadások világát”. A tippelés helyett egy piacot nyitott, úgynevezett „betting exchange” rendszert alakított ki, ami már nem is sportfogadás, sokkal inkább tőzsde.

Nem csak azt tippelhetjük meg, hogy ki nyer vagy veszít a mérkőzésen, vagy a pontos eredményt, hanem kifejezetten egy esemény bekövetkezése ellen is fogadhatunk. Vagy másképpen ilyenkor mi leszünk a bukmékerek, akik a fogadó ellen játszanak.

Nézzük meg egy példán keresztül, miről is szól ez a dolog:
A hagyományos irodáknál számtalan kombinációban fogadhatunk, konkrét eseményekre, de a Betfair rendszerében, azt mondhatjuk meg, mennyi pénzt szeretnénk kapni, ha valami nem következik be.

Persze a dolog nem ilyen egyszerű, hisz mindenki azt mondaná szeretnék 1000 dollárt kapni, ha nem rúg négy gólt a Debreceni gárda a Liverpool együttesének. Sokan biztosra veszik ezt a lehetőséget.

Akár megtehetjük, hogy kiajánljuk ezt a lehetőséget a sporttőzsdén, és két dolog kell, hogy megkapjuk a fent említett ezer dollárt, meg kell mondanunk, hogy ha mégis 4-et rúg a Debrecen mennyi pénzt adunk mi (hisz kockázat nélkül nem várhatunk pénzt), ez lesz az odds. Ha ezért a pénzért valaki „megveszi” az ajánlatunkat, akkor máris várhatjuk az eredményt és ha nincs négy debreceni gól, már kapjuk is a pénzt.

Természetesen kevés ember kockáztat ezer dollárt, arra fogadva, hogy ilyen arányban nyer a debreceni csapat, így magas oddsot kell ajánlanunk, mondjuk 20-szoros összeget. Ez esetben azonban húszezer dollárt vesztünk, ha nem jön be a számításunk, hisz a „vásárlónk” fog az ezer dollárjáért (amit mi kértünk), hússzoros pénzt kaszálni.

Tehát a Betfair nem a szó szoros értelmében vett fogadóirodaként működik.
Úgy kell elképzelni, mint egy brókert, ha már a tőzsdei hasonlattal éltem a fentiekben. Itt a fogadásainkat nem az iroda ellen tesszük, hanem a többi fogadó ellen a világ bármely pontján. Persze az ő kilétük a diszkréció érdekében előttünk mindig rejtve marad. Tehát a Betfair feladata, hogy összehozza a fogadni kívánókat bárhol a világon. Ehhez nem szükséges más, mint az, hogy legyen valaki, aki ellentétesen gondolkodik egy esemény végkimeneteléről, mint mi.

A terembe kétféle módon fogadhatunk, az egyik a hagyományos „back” névre keresztelt fogadás, amikor a már ismert módon egy esemény bekövetkezésére tesszük fel pénzünket, meghatározott odds-nál. (példa: 10 dollárt teszünk 3.5x oddsal, hogy az Everton megveri a Chelsea-t. Ha bekövetkezik az „esemény” a feltett 10$-ra kapunk még 25$ nyereséget. Ha veszítünk, akkor a kezdeti 10$ a veszteségünk)

A másik módja a fent vázolt „lay” fogadás, ahol azt az összeget határozzuk, meg, hogy mennyit szeretnénk nyerni, ha az esemény nem következik be, és az általunk megadott odds-al növelve fizetjük ki az összeget, ha mégis. (példa: 10 dollárt szeretnénk nyerni, azzal, hogy a Chelsea nem nyer az Everton ellen. 3,5x oddsot ajánlunk, így ha nyer az Everton vagy döntetlen lesz nyerünk 10$-t, ha mégis nyer a Chelsea a fedezetként felett összeget 25$-t veszítjük el. ennek a „fedezetnek” rendelkezésre kell állnia a számlánkon a fogadás pillanatában)

A Back és Lay fogadások várható nyereménye, és vesztesége sikeres, és sikertelen fogadás esetén. 10$ tét, 3.5-ös oddson.

A fogadásoknak a Betfairen az a sajátosságuk, hogy minden esetben van egy back és egy lay tét, azaz minden esetben van ellenérdekű fogadás. Ha megnézzük , és belegondolunk, akkor az, hogy a hazai csapat győzelme ellen fogadunk, ugyanazt jelenti, mint az ha a vendég csapat győzelmére vagy döntetlenre fogadnánk.

A Betfairen elérhető oddsok az egyik legkedvezőbbek a piacon és magasabbak, mint a fogadóirodák többségében. Ennek oka, hogy a szorzók alakulását nem a fogadóiroda alakítja, hanem a fogadók kereslete és kínálata világszerte. Mivel mindenki próbál a lehető legjobb szorzókat elérni, ezért törvényszerűen magasabbak lesznek, mint a szokványos sportfogadások esetében.

Betfair élőben és a jutalék:

Mivel az irodában lehetőség van élőben is fogadni az eseményekre, így a fenti oddsok adás-vétele interaktív folyamatosan mozgó „árfolyamokkal” egészen tőzsde jellegű. Ügyes kombinációkkal, és a mozgó oddsoknak hála könnyen lehet a meccsek kimenetelétől függetlenül is biztos profittal kiszállni még a mérkőzés vége előtt.

A Betfair a nettó nyereményekből 5% jutalékot von le, a győztes nyereményéből, míg a vesztesnek nem kell fizetnie, és a vesztes nyeremények után semmilyen egyéb fizetési kötelezettség sem keletkezik.

Az első látásra magas jutalék jobban megnézve- hála a magasabb oddsoknak és a jó „befektetői stratégiák” miatt biztosított garantált profitnak – a hagyományos sportfogadóirodák elé helyezi a Betfair sporttőzsdéjét.

hunRat

Póker cikk beküldése Póker cikk beküldése Póker cikk beküldése Póker cikk beküldése Póker cikk beküldése Póker cikk beküldése Póker cikk beküldésePóker cikk beküldésePóker cikk beküldésePóker cikk beküldésePóker cikk beküldésePóker cikk beküldése

Ajánlott cikkek

0 pont 1 pont 2 pont 3 pont 4 pont 5 pont
Értékelése: 4.67 pont (3 szavazat)
A cikkeket csak bejelentkezett olvasó tudja értékelni!

Nyomtatható verzió.


Fórum Egyéb
Betfair: A sportfogadások tőzsdéje
A topikhoz tartozó cikk.
 

Ha hozzá kívánsz szólni, akkor be kell jelentkezned  

Keresés:


Szólj hozzá elsôként!

A cikk utoljára módosítva:: 2010-01-19 15:24:57   |   Eddig 329 alkalommal nézték meg ezt az oldalt.