Gif Banners

Fórum

Aukciós Ház

A kieséses szakasszal folytatódik kedden a Bajnokok Ligája

Inter (12)–Manchester United(6,5) kedd 20.45

A két csapat közül a Manchestert tartják esélyesebbnek a továbbjutásra és ez által a végső sikerre is. A toronymagas BL esélyesnek tartott Barcelona mögött a MU-t végső sikere után fizetnek a legkevesebb pénzt az irodák. Azonban az Inter az utóbbi időben megtáltosodott és BL győzelemre esélyes csapattá kezd formálódni, bizonyítja ezt a városi rivális felett aratott győzeleme is. A MU is magabiztosan menetel a Premier Ligában. Hosszú idő után kaptak csak gólt a Blackburn-től a hétvégén (2-1).
Apropó védelem. Az angoloknál Vidic eltiltása mellet több hátvéd is kidőlt, ez pedig előrevetíti egy gól gazdag mérkőzés lehetőségét (min 3 gól). Ugyanis az Inter megpróbálja kihasználni ezt az előnyt és a támadásba nagy energiát fektetni, ugyanakkor t a Mu-nak is támadásban kell menekülni.
A Manchester számít a BL-ben rutinosabb csapatnak, de ne felejtsük Murinho csapatai nem szoktak vereséget szenvedni a Fergusson vezette MU ellen persze két döntetlennel is ki lehet esni a kupából.

Érdekes a MU 15 mérkőzés óta nem játszott döntetlent az Inter pedig 8 meccs óta nem kapott ki pályaválasztóként.

Ezek után álljanak itt a mérkőzés legjobb szorzói illetve a végső sikerre kapható odds-ok.

Inter Milan (végsősiker legjobb odds12)- Manchester United (6,5) H: 2,45 D: 3,2 V: 3,2
Tipp:2-1 1-1

A fenti meccsen kívül még egy Angol – Olasz párosítás lesz kedden.

Az Arsenal (17) – Roma (23) H: 2,05 D: 3,2 V: 3,8

A párosításból az Arsenal az esélyesebbnek tartott csapat. Utóbbi időben azonban nincs csúcsformában a Londoni alakulat, míg a Roma inkább javuló tendenciát mutat.
Wenger tanítványai legutóbbi négy mérkőzésüket is döntetlenre hoztak a Premier ligában ráadásul mindössze 1 gólt rúgtak. Legutóbbi meccseken csak gól nélküli döntetlen futotta erejükből még hazai pályán is. Egyik csapatot sem számítják a BL végső esélyesei közé és nem is kell ilyen szempontból kalkulálni velük.
Tipp: 2-1 2-2

Lyon(45) – Barcelona(3,6) H: 4,1 D: 3,4 V: 1,95

A keddi nap lép pályára, a végső győzelemre legesélyesebbnek tartott Barcelona is.
A legjobb végső győzelemre kapott szorzó sem éri el a 4 et egyik irodánál sem.
Mindemellett a BWIN –en a keddi Lyon – Barcelonára fogadók 76% biztos a vendég sikerben. Persze aztán ilyenkor jöhetnek a váratlan eredmények.
Ettől függetlenül, ha a keddi meccs nem is ilyen egyértelmű, mint ahogy a statisztika mutatja a továbbjutásnak mindenképp a katalánok a toronymagas esélyesei.

Tipp 2-2 1-2

Atletico Madrid (35) – Porto (75) H: 1,95 D: 3,3 V: 4

A keddi negyedik mérkőzést Madridban játssza a Porto az Atletico ellen.
Az Atletico most váltott edzőt a csapat még nem kezdte meg a kilábalást az új edzővel is 1-0 -ás vereséget szenvedtek Sevillába a hétvégén. Szerintem a párosítás esélyese jelenleg a Porto annak ellenére, hogy a bukmékerek erre az eshetőségre adnak nagyobb szorzót.

Tipp: 0-1 1-1

Póker cikk beküldése Póker cikk beküldése Póker cikk beküldése Póker cikk beküldése Póker cikk beküldése Póker cikk beküldése Póker cikk beküldésePóker cikk beküldésePóker cikk beküldésePóker cikk beküldésePóker cikk beküldésePóker cikk beküldése

Ajánlott cikkek


Nyomtatható verzió.


Fórum Egyéb Tippek - hírek kommentjei
 
Topik gazda: OPHU
Ebbe a topikba a hírek, tippek kommentjei kerülnek.

 

Ha hozzá kívánsz szólni, akkor be kell jelentkezned 
>>>
 

Keresés:


2010-02-16 22:03:44
119
Tetere
Hsz: 112 db - Első: 2007-12-04
lenarad rész

Szerda 2010.02.17
FC Porto – Arsenal H 2,45 D 3,2 V 3,00
A hazai csapat nincs annyira szemünk előtt, ezért nem árt tudni, hogy jelenleg csak a harmadikak a portugál ligában hat vesztett ponttal állnak rosszabbul mint a Benfica és nyolc ponttal kevesebbet szereztek a Bragánál és nagyon úgy tűnik idén nem lesz meg a bajnoki cím.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a góllövéssel hadilábon álló Ágyúsok nyerni mennének a Sárkányok stadionjába. Ettől függetlenül a Manchesterhez hasonló esélyeik vannak, a továbbjutásra bár úgy érzem a csatárgondok ellenére a Wenger tanítványok állnak jobban. Tipp DNB Arsenal

Bayern München –Fiorentina H 1,48 D 4,2 V 7,25
A két őszi meglepetéscsapat közül a Müncheniek tudták megtartani a kiváló formájukat, s bár aggasztó hascsikarás futott végig a csapaton azért még a bajorok a favoritok.
Ha viszont a betegség tényleg ledöntötte a lábáról a fél csapatot ezen a meccsen akár meglepetés is lehetséges. Minden esetre az 1,48 szorzó csekély ahhoz hogy egy fityinget is rátegyek.
Tipp: DNB Fiorentina
2009-12-14 15:54:07
118
Meszy86
Hsz: 438 db - Első: 2008-11-30
Szia Tetere!

Amíg nem vagy bukóba addig jó a dolog. Ha kis összeggel is de folyamatosan növeled a dollárokat egyszer majd sok lesz:D

Lehet jövőre én is kipróbálom ezt a fogadást.

Meszy
előzmény: (117) Tetere
2009-12-14 14:57:00
117
Tetere
Hsz: 112 db - Első: 2007-12-04

Szia Meszy !

Elkészült a könyvelésem :)
A mult vasárnapról nem számoltam még be akkor 10 dollár veszteségem volt igy most
hétvégén jött vissza a mult vasárnapi veszteségem.
Kicsit visszaestem ami azt jelent az első három nap utáni 48 dollár nyereségemet nem tudtam növelni.
Maradtam 48 dolláron ami a 20 dollár indulóból azt jelenti 68 dollár jelenleg a gollővő bankrollom.

Üdv tetere
előzmény: (116) Tetere
2009-12-14 14:15:09
116
Tetere
Hsz: 112 db - Első: 2007-12-04
Szia Meszy !


30 dollár befizetés mellet 39.25 dollár jött vissza.
Találatom 3 volt Diego Milito ujfent öt 2 dollárral tettem meg és a dortmundi Barrios
1 dollár 9,25 fizetett szombaton pedig Derren Bent Sunderland 2 dolllárral.
5 tétemnél nem kezdett a megtett játékos ezért 7 dollár visszafizetés volt.
PLD Renato Sevilla Drogba chelsea

A mult hét vasárnapot még nem összesítettem ott volt 1-2 dollár veszteségem de majd visszakeresem és könyvelem őket az excelembe.

előzmény: (114) Meszy86
2009-12-09 12:42:29
115
zolika38
Hsz: 46 db - Első: 2009-07-12
de jo vna ha nekem is válaszolna vki. Willhill fogadasra kölön be kell REGelni? Mert a poker Nickkel nem enged be.köszi
2009-12-07 16:16:27
114
Meszy86
Hsz: 438 db - Első: 2008-11-30
Na Tetere, hogy sikerült a gólszerzőket eltalálni?
2009-12-07 13:03:44
113
zolika38
Hsz: 46 db - Első: 2009-07-12
hello. A WilliemHill Freebet az bonus,vagy KP? köszi a választ
2009-12-06 00:49:34
112
Meszy86
Hsz: 438 db - Első: 2008-11-30
Lassan akkor felírhatod a fogadásaid is :D Amúgy GL.
előzmény: (111) Tetere
2009-12-06 00:21:52
111
Tetere
Hsz: 112 db - Első: 2007-12-04
Folytattam az első gólszerző kisérletet egyenlőre továbbra is jól haladok.
a multheti kezdés óta 48 dollár hasznot csináltam ebből a fogadástipusból. (csak hétvégén játszom)
A mostanin sokat lenditett Sergio Ramos 1 gólja ez 19 szeres pénzt hozott 1 dolcsival játszva.
Ezen kivül Gomes Bayern 2 re 10 dollár és arsavin 1 re 6 dollárt fizetett.

Jelenleg 68 dollárom van egy függő Farfan Schalke fogadásom és most mazsolázok a holnapi gollővőkön

előzmény: (96) Meszy86
2009-12-05 23:10:56
110
Meszy86
Hsz: 438 db - Első: 2008-11-30
Remélem a 2:1-t megraktad és sikerűt nyerni vele.
2009-12-05 18:06:48
109
Meszy86
Hsz: 438 db - Első: 2008-11-30
Pár gólos meccsre számítok. Max 3. Eloszlása nehéz megmondani az első gól sokat számít. De én 1:1-t mondanék, vagy valaki nyer 2:1-re.
előzmény: (108) Kérdező
2009-12-05 17:41:06
108
Kérdező
Hsz: 923 db - Első: 2005-11-02
Sziasztok!SB-re kaptam 10.000 Ft-os bonuszt, a mai Juve-Inter meccsre-gondolom Ti is- van valakinek valami jó tippje a pontos eredményt tekintve? :)
2009-12-05 09:13:28
107
Meszy86
Hsz: 438 db - Első: 2008-11-30
Tegnap lement a VB sorsolása. Érdekes, hogy a Franciák kifogták az első kalap leggyengébb ellenfelét kapták.


A Brazil csoport ígérkezik a legkeményebbek.

De hát az egyenes kiesés lesz majd a lényeg :D
2009-12-03 16:05:33
106
Meszy86
Hsz: 438 db - Első: 2008-11-30
Mert a túl sok a nem megszokott eredmény. A forma ingadozás túl nagy és túl sokszor van. A Debrecen is nem is olyan rég 3 vereség zsinórba. Mikor láttál ilyet egy Real Barca MU Chelsea stb... től?
előzmény: (105) Larsen
2009-12-03 12:25:32
105
Larsen
Hsz: 37 db - Első: 2009-01-06
Miért?
előzmény: (100) Meszy86
2009-12-02 11:19:58
104
Tetere
Hsz: 112 db - Első: 2007-12-04
Benne volt a promóció leírásában, hogy nyertes tipp esetén nem teszik vissza a számlára
a nyeretleneket..

Én egyébként nem nyertem az 1-1 vel.

Azonban az apróbetüs részről lemaradt amivel ma szembesültem, mikor loginoltam, hogy a bonusz felhasználásakor ha nyer az alaptétet nem írják jóvá.
Igaz bármire tehetsz. ez azt jelenti, hogy 1,1 szeres eseménynél ha nyersz és feltettél 20 dollárt akkor a visszakapott azaz jóváirt összeg 2 dollár lesz nem pedig 22 mint azt gondolta volna az egyszerű ember. Ez a promoció definicióból cselesen lemaradt de most legalább már képben vagok és a hétvégi Juve -Inter promóra készülök. :)


előzmény: (103) Kérdező
2009-12-02 09:46:16
103
Kérdező
Hsz: 923 db - Első: 2005-11-02
A múlt heti Sportingbet fogadással kapocslatban: 2 eredményt tettem meg, az egyiket eltaláltam,a másikat nem. Na most én naivan azt gondoltam, hogy amit nem találtam el,azt visszateszik a számlámra,d e nem... :( Miért?
2009-12-02 08:35:16
102
Showci
Hsz: 89 db - Első: 2009-11-03
Az NBA-vel szerintem megéri kísérletezni! Ha az ember egy kicsit nyomon követi a ligát, akkor könnyen el tud találni nagyobb oddsokat is! Például a Phoenix szinte mindig 100 pont fölött dob és sokat is kap! Sok pontos meccsei vannak! De vannak tipikus passzív csapatok is: San Antonio, Detroit, Oklahoma ...
Szóval figyelem én is rendszeresen! És ügyeskedek! Sok szerencsét! :)
2009-12-01 23:16:23
101
Tetere
Hsz: 112 db - Első: 2007-12-04
Megpróbálok bankrollt építeni ebből. Irom is a cikket hozzá ha sikerül akkor azért ha belebukok akkor meg azért lesz tanulságos :)
Pénteken jelentkezem az ötletekkel.
Addig is üdv most az NBA el kisérletezem a fogadásjátékban
előzmény: (96) Meszy86
2009-12-01 19:06:00
100
Meszy86
Hsz: 438 db - Első: 2008-11-30
Akkor jó. Magyar bajnokságra úgysem fogadnék sohasem.
előzmény: (99) Larsen
2009-12-01 18:52:51
99
Larsen
Hsz: 37 db - Első: 2009-01-06
magyar ligakupa... zte-kaposvár
előzmény: (98) Meszy86
2009-12-01 16:37:25
98
Meszy86
Hsz: 438 db - Első: 2008-11-30
Az Euróligára gondolsz? Ha igen melyik csapatokat mondod?
előzmény: (97) Larsen
2009-12-01 16:13:00
97
Larsen
Hsz: 37 db - Első: 2009-01-06
...szerintem érdemes lesz figyelni a szerdai ligakupa meccseknél a kezdő csapatokat, biztos lesz olyan csapat, aki a cseréket fogja játszatni
2009-11-30 18:24:44
96
Meszy86
Hsz: 438 db - Első: 2008-11-30
Akkor csak gratulálni tudok hozzá. Majd lehet kipróbálom én is. De előtte majd egyeztetünk is.
előzmény: (95) Tetere
2009-11-30 16:14:33
95
Tetere
Hsz: 112 db - Első: 2007-12-04
Külön raktam meg mindegyiket. 1 illetve a tutibbakat 2 dollárral játszottam érdekes a 2 dolcsisak bejöttek
előzmény: (94) Meszy86
2. oldal>>>

A fórumban lévő hozzászólásokért az oldal készítői semmilyen felelősséget nem vállalnak!

A cikk utoljára módosítva:: 2010-01-06 17:34:29   |   Eddig 317 alkalommal nézték meg ezt az oldalt.