
| Szavazás |
Először is a részletek a Sportingbeten illetve a levélben, aki megkapta.
http://hu.sportingbet.com/t/promos/new_correct_score_bets.aspx
Másodszor az esélyek.
A Barcelona a tavalyi év kilencedik fordulója óta gyakorlatilag folyamatosan vezeti a spanyol tabellát, ha ki is adta a kezéből a vezetést, akkor azt a következő fordulóban visszavette. Ahhoz hogy ez a sorozat ne szakadjon meg nyernie kell a Katalánoknak odahaza.
Persze ehhez a Madridnak is lesz beleszólása. Sokan úgy tartják, hogy annak ellenére, hogy a Real vezeti a tabellát az elmúlt mérkőzéseken Ronaldo nélkül nem igazán ment Nekik. Persze sokan irigykednénk, hogy ennek ellenére is vezetik a tabellát.
Úgy tűnik, hogy a magyarok elleni mérkőzésen megsérülő Ronaldo ott lesz a kezdőben, de csereként biztos szóhoz jut, miután a Zurich elleni meccsen már beszállt a végén. Ez mindenképpen pozitívum lesz ellenben a Barcelona háztájáról sérülések és influenzás eseteket említenek. Messi és Ibra sérülése miatt valószínűleg nem játszana, viszont nélkülük is jól ment a csapatnak az Inter elleni meccsen.
Idén ez a két csapat szerezte a legtöbb gólt ami nem meglepetés a Barcelona kettővel jegyzett többet riválisánál 29 nél tartanak. Annak ellenére, hogy mindkét csapat tele van góllövő klasszissal ezen a meccsen nem biztos, hogy potyogni fognak a gólok. Az ok egyszerű, ugyanis mindkét csapat jól védekezik az idén és mindössze 8-8 gólt kaptak. Ezt a védekezést rajtuk kívül csak a Sevilla tudta produkálni idén az első 11 mérkőzésen. Barcelona ebből öt gólt kapott odahaza a Real pedig négyet idegenben. Viszont a Katalánok a gólok kétharmadát otthon szerezték.
Ezek után nézzük százalékban az esélyeket illetve lássuk a legjobb szorzókat.
Barcelona – Real Madrid
Hazaiak győzelmi esély körülbelül 40 % ehhez a legjobb szorzó 1,85 PLD a Unibeten
Döntetlenre körülbelül 25 % esély mutatkozik 3,75 szintén a Unibet adja a legjobb szorzót
A Real győzelemre 35 % esély mutatkozik, ami mellé 4,15 szeres pénzt kapunk.
Egyébként a hét elejéhez képes a Barcelona szorzói kicsit lejjebb a Real szorzói pedig feljebb csúsztak a döntetlennél is kicsit kisebbek lettek a szorzók a hét elejéhez képest.
Érdekes a Real szponzoránál, azaz a Bwinen a fogadók 74 % vár hazai sikerre tette voksát és mindössze 16 százaléka a Realra. Tegyük hozzá, hogy valóban a hazaiaknak van egy picit nagyobb esélyük Én azonban ha játszanám a meccset akkor a vendég kimenetre vagy a Döntetlennél Tét visszajár Reál győzelemre tennék.
Gólok száma
Itt a statisztika szerint a 2,5 gól felettinek van a nagyobb esélye erre körülbelül 65 % esély van az idei mutatok szerint. azonban ne feledjük a legnagyobb gól vágok csak most lábadoznak mindkét csapatban és a védelmek is összeszokottak.
Pontos eredmény bonusz vadászoknak.
Mint tudjuk 5000 FT ig kockázat mentesen fogadhatunk. Miután nagyon kiegyenlítettek az esélyek ezért Én a döntetlen tippet tartom a legjobbnak. Az 1-1 2-2 jöhet elsősorban szóba ha már döntetlen. Miután a bonusz igénybevételének a feltétele az hogy csak egy tippet tegyünk meg ezért Én az 1-1 et fogom játszani . Jelen pillanatban ez 7,5 fizet pont fele annyit mint a 2-2 igaz a kockázat is ennyivel kisebb. A legvalószínűbb hat eredmény a sportingbet szorzói és szerintem is sorrendben.
(1-1, 2-1 , 1-0,2-0,1-2,2-2)
Sok Szerencsét
Valószínű lesz Freebet a Williem Hillen a vasárnapi Arsenal – Chelsea rangadóra.





Ajánlott cikkek |
| |||||||||||||||||||||||
2010-02-16 22:03:44
119
Tetere
Hsz: 111 db - Első: 2007-12-04 lenarad rész
Szerda 2010.02.17 FC Porto – Arsenal H 2,45 D 3,2 V 3,00 A hazai csapat nincs annyira szemünk előtt, ezért nem árt tudni, hogy jelenleg csak a harmadikak a portugál ligában hat vesztett ponttal állnak rosszabbul mint a Benfica és nyolc ponttal kevesebbet szereztek a Bragánál és nagyon úgy tűnik idén nem lesz meg a bajnoki cím. Ez persze nem jelenti azt, hogy a góllövéssel hadilábon álló Ágyúsok nyerni mennének a Sárkányok stadionjába. Ettől függetlenül a Manchesterhez hasonló esélyeik vannak, a továbbjutásra bár úgy érzem a csatárgondok ellenére a Wenger tanítványok állnak jobban. Tipp DNB Arsenal Bayern München –Fiorentina H 1,48 D 4,2 V 7,25 A két őszi meglepetéscsapat közül a Müncheniek tudták megtartani a kiváló formájukat, s bár aggasztó hascsikarás futott végig a csapaton azért még a bajorok a favoritok. Ha viszont a betegség tényleg ledöntötte a lábáról a fél csapatot ezen a meccsen akár meglepetés is lehetséges. Minden esetre az 1,48 szorzó csekély ahhoz hogy egy fityinget is rátegyek. Tipp: DNB Fiorentina |
2009-12-14 15:54:07
118
Meszy86
Hsz: 438 db - Első: 2008-11-30 Szia Tetere!
előzmény: (117) TetereAmíg nem vagy bukóba addig jó a dolog. Ha kis összeggel is de folyamatosan növeled a dollárokat egyszer majd sok lesz:D Lehet jövőre én is kipróbálom ezt a fogadást. Meszy |
2009-12-14 14:57:00
117
Tetere
Hsz: 111 db - Első: 2007-12-04 Szia Meszy ! Elkészült a könyvelésem :) A mult vasárnapról nem számoltam még be akkor 10 dollár veszteségem volt igy most hétvégén jött vissza a mult vasárnapi veszteségem. Kicsit visszaestem ami azt jelent az első három nap utáni 48 dollár nyereségemet nem tudtam növelni. Maradtam 48 dolláron ami a 20 dollár indulóból azt jelenti 68 dollár jelenleg a gollővő bankrollom. Üdv tetere |
2009-12-14 14:15:09
116
Tetere
Hsz: 111 db - Első: 2007-12-04 Szia Meszy !
előzmény: (114) Meszy8630 dollár befizetés mellet 39.25 dollár jött vissza. Találatom 3 volt Diego Milito ujfent öt 2 dollárral tettem meg és a dortmundi Barrios 1 dollár 9,25 fizetett szombaton pedig Derren Bent Sunderland 2 dolllárral. 5 tétemnél nem kezdett a megtett játékos ezért 7 dollár visszafizetés volt. PLD Renato Sevilla Drogba chelsea A mult hét vasárnapot még nem összesítettem ott volt 1-2 dollár veszteségem de majd visszakeresem és könyvelem őket az excelembe. |
2009-12-09 12:42:29
115
zolika38
Hsz: 46 db - Első: 2009-07-12 de jo vna ha nekem is válaszolna vki. Willhill fogadasra kölön be kell REGelni? Mert a poker Nickkel nem enged be.köszi
|
2009-12-07 16:16:27
114
Meszy86
Hsz: 438 db - Első: 2008-11-30 Na Tetere, hogy sikerült a gólszerzőket eltalálni?
|
2009-12-07 13:03:44
113
zolika38
Hsz: 46 db - Első: 2009-07-12 hello. A WilliemHill Freebet az bonus,vagy KP? köszi a választ
|
2009-12-06 00:49:34
112
Meszy86
Hsz: 438 db - Első: 2008-11-30 Lassan akkor felírhatod a fogadásaid is :D Amúgy GL.
előzmény: (111) Tetere |
2009-12-06 00:21:52
111
Tetere
Hsz: 111 db - Első: 2007-12-04 Folytattam az első gólszerző kisérletet egyenlőre továbbra is jól haladok.
előzmény: (96) Meszy86a multheti kezdés óta 48 dollár hasznot csináltam ebből a fogadástipusból. (csak hétvégén játszom) A mostanin sokat lenditett Sergio Ramos 1 gólja ez 19 szeres pénzt hozott 1 dolcsival játszva. Ezen kivül Gomes Bayern 2 re 10 dollár és arsavin 1 re 6 dollárt fizetett. Jelenleg 68 dollárom van egy függő Farfan Schalke fogadásom és most mazsolázok a holnapi gollővőkön |
2009-12-05 23:10:56
110
Meszy86
Hsz: 438 db - Első: 2008-11-30 Remélem a 2:1-t megraktad és sikerűt nyerni vele.
|
2009-12-05 18:06:48
109
Meszy86
Hsz: 438 db - Első: 2008-11-30 Pár gólos meccsre számítok. Max 3. Eloszlása nehéz megmondani az első gól sokat számít. De én 1:1-t mondanék, vagy valaki nyer 2:1-re.
előzmény: (108) Kérdező |
2009-12-05 17:41:06
108
Kérdező
Hsz: 923 db - Első: 2005-11-02 Sziasztok!SB-re kaptam 10.000 Ft-os bonuszt, a mai Juve-Inter meccsre-gondolom Ti is- van valakinek valami jó tippje a pontos eredményt tekintve? :)
|
2009-12-05 09:13:28
107
Meszy86
Hsz: 438 db - Első: 2008-11-30 Tegnap lement a VB sorsolása. Érdekes, hogy a Franciák kifogták az első kalap leggyengébb ellenfelét kapták.
A Brazil csoport ígérkezik a legkeményebbek. De hát az egyenes kiesés lesz majd a lényeg :D |
2009-12-03 16:05:33
106
Meszy86
Hsz: 438 db - Első: 2008-11-30 Mert a túl sok a nem megszokott eredmény. A forma ingadozás túl nagy és túl sokszor van. A Debrecen is nem is olyan rég 3 vereség zsinórba. Mikor láttál ilyet egy Real Barca MU Chelsea stb... től?
előzmény: (105) Larsen |
2009-12-03 12:25:32
105
Larsen
Hsz: 37 db - Első: 2009-01-06 Miért?
előzmény: (100) Meszy86 |
2009-12-02 11:19:58
104
Tetere
Hsz: 111 db - Első: 2007-12-04 Benne volt a promóció leírásában, hogy nyertes tipp esetén nem teszik vissza a számlára
előzmény: (103) Kérdezőa nyeretleneket.. Én egyébként nem nyertem az 1-1 vel. Azonban az apróbetüs részről lemaradt amivel ma szembesültem, mikor loginoltam, hogy a bonusz felhasználásakor ha nyer az alaptétet nem írják jóvá. Igaz bármire tehetsz. ez azt jelenti, hogy 1,1 szeres eseménynél ha nyersz és feltettél 20 dollárt akkor a visszakapott azaz jóváirt összeg 2 dollár lesz nem pedig 22 mint azt gondolta volna az egyszerű ember. Ez a promoció definicióból cselesen lemaradt de most legalább már képben vagok és a hétvégi Juve -Inter promóra készülök. :) |
2009-12-02 09:46:16
103
Kérdező
Hsz: 923 db - Első: 2005-11-02 A múlt heti Sportingbet fogadással kapocslatban: 2 eredményt tettem meg, az egyiket eltaláltam,a másikat nem. Na most én naivan azt gondoltam, hogy amit nem találtam el,azt visszateszik a számlámra,d e nem... :( Miért?
|
2009-12-02 08:35:16
102
Showci
Hsz: 89 db - Első: 2009-11-03 Az NBA-vel szerintem megéri kísérletezni! Ha az ember egy kicsit nyomon követi a ligát, akkor könnyen el tud találni nagyobb oddsokat is! Például a Phoenix szinte mindig 100 pont fölött dob és sokat is kap! Sok pontos meccsei vannak! De vannak tipikus passzív csapatok is: San Antonio, Detroit, Oklahoma ...
Szóval figyelem én is rendszeresen! És ügyeskedek! Sok szerencsét! :) |
2009-12-01 23:16:23
101
Tetere
Hsz: 111 db - Első: 2007-12-04 Megpróbálok bankrollt építeni ebből. Irom is a cikket hozzá ha sikerül akkor azért ha belebukok akkor meg azért lesz tanulságos :)
előzmény: (96) Meszy86Pénteken jelentkezem az ötletekkel. Addig is üdv most az NBA el kisérletezem a fogadásjátékban |
2009-12-01 19:06:00
100
Meszy86
Hsz: 438 db - Első: 2008-11-30 Akkor jó. Magyar bajnokságra úgysem fogadnék sohasem.
előzmény: (99) Larsen |
2009-12-01 18:52:51
99
Larsen
Hsz: 37 db - Első: 2009-01-06 magyar ligakupa... zte-kaposvár
előzmény: (98) Meszy86 |
2009-12-01 16:37:25
98
Meszy86
Hsz: 438 db - Első: 2008-11-30 Az Euróligára gondolsz? Ha igen melyik csapatokat mondod?
előzmény: (97) Larsen |
2009-12-01 16:13:00
97
Larsen
Hsz: 37 db - Első: 2009-01-06 ...szerintem érdemes lesz figyelni a szerdai ligakupa meccseknél a kezdő csapatokat, biztos lesz olyan csapat, aki a cseréket fogja játszatni
|
2009-11-30 18:24:44
96
Meszy86
Hsz: 438 db - Első: 2008-11-30 Akkor csak gratulálni tudok hozzá. Majd lehet kipróbálom én is. De előtte majd egyeztetünk is.
előzmény: (95) Tetere |
2009-11-30 16:14:33
95
Tetere
Hsz: 111 db - Első: 2007-12-04 Külön raktam meg mindegyiket. 1 illetve a tutibbakat 2 dollárral játszottam érdekes a 2 dolcsisak bejöttek
előzmény: (94) Meszy86 |
| 2. oldal>>> |
A fórumban lévő hozzászólásokért az oldal készítői semmilyen felelősséget nem vállalnak!
A cikk utoljára módosítva:: 2010-01-06 17:34:29 | Eddig 290 alkalommal nézték meg ezt az oldalt.