Gif Banners

Fórum

Aukciós Ház

Sportingbet Premier League tippjáték 1 hét jan30-31

Sportingbet regisztrált felhasználói ingyenesen tippelhetnek a Premier League 2010-2011-es kiírásának meccseire január 25. és február 28. között. A Sportingbet fordulónként 4 meccset választ ki, amely meccsek félidei, és végeredményét kell megtippelnie a játékban résztvevőknek.

A játék ingyenes, de ne feledkezzünk meg legalább 500 forintos tétet a kijelölt meccsekre elhelyezni.
Részletes szabályok és elérhetőség.
http://hu.sportingbet.com/t/promos/tip-game.aspx

Kezdjük időrendi sorrendben SP szorzókkal
szombat 16.00
Fulham (10. hely 7-6-9 27pont)– Aston Villa (7. 10-7-5) (Eurosport2) Hi 2.5 3.20 2.6
Mindkét csapat az elvárásoknak megfelelően teljesít az idén, bár a Fulham az utolsó négy meccsét idegenben elveszítette, de odahaza 11 mérkőzés óta veretlen ebből 7 bajnokin. Odahaza legyőzték többek között a Manchestert is. Augusztus 30 án a Villa 2-0 ra tudott nyerni, de utolsó két meccsét elveszítette Londonban legutóbb május 9 –én 3-1 re. Mindkét csapat továbbjutott a héten a FA kupában. Ezekből és a szorzókból is kiderül szoros háromesélyes mérkőzéssel van dolgunk.
A statisztikák halvány Villa esélyeket mutatnak, de a hazai pálya előnye ezt kiegyenlíti.
Fulham 28 % Döntetlen 40% Villa 32 % esély. U/O 2,5 72%/28%
Tipp ezek alapján Döntetlen 0-0 félidő 1-1 végeredmény
Liverpool (5. 23meccs 11-5-6 38 pont)- Bolton (15., 21 5-6-10 21) (Digi Sport) H 1.444 D 4.00 V 6.5
Elég egyértelműnek tűnik a meccs kimenete, ezért sokat nem időznék rajta bár az megjegyezendő, hogy a Liverpool idén nagyon gyengécske önmagához és az elvárásokhoz képest.
Igy is van 55 % esélye a győzelemre, nyilván ha nem góltotóról lenne szó nem tennék rá egy fabatkát se. Igy a tippem 2 : 0 (1:0)
Szombat 18.30
Burnley (18. 5-5-12 20pont) – Chelsea (1, 16-3-3 51pont) (Digi) H 10.00 D 5.00 V 1.25
Ha a Liverpool meccs egyértelmű, akkor ez még inkább az. A Chelsea a legesélyesebb idén a ligában és jelenleg a legjobb formában is vannak. Drogba is visszatérhet a számára balul sikerült Afrika kupa után. Azért azt ne felejtsük el megjegyezni, hogy a Burnley odahaza szerezte majdnem az összes pontját és eddig mindössze egy vereségük van. Ennek ellenére nem kétlem hogy a Londoni kékek elhozzák a három pontot.
Tipp 0:2 (0:1)

Vasárnap 17.00
Arsenal (3. 15-4-4 49pont), – Manchester United (2., 16-2-5 50pont) (Eurosport2) H 2.4 D 3.2 V 2.7
Mindkét csapat esélyes még a Chelsea mellet a bajnoki cím megszerzésre. A várt TOP6 helyett így TOP3-ról beszélhetünk idén újra. Ezért is fontos ez a mérkőzés mindkét csapat számára, aki veszít, lépéshátrányban kerül. Ettől függetlenül látványos játékra van kilátás és 1-1 gólt mindkét oldalon láthatunk Korábban jellemzőek voltak a 0-0 meccsek a két csapat között és ez most sem elképzelhetetlen.
2009 ben négyszer találkoztak a csapatok ebből egy döntetlen mellet a MU háromszor diadalmaskodott.
Ránézésre látszik a meccs null és ezt a szorzók mellet a statisztikák is mutatják.
Tipp: 1:1 (1:1)

Ajánlott cikkek

Betfair: A sportfogadások tőzsdéje hunRat

Nyomtatható verzió.

Póker cikk beküldésePóker cikk beküldésePóker cikk beküldése


Fórum Egyéb Tippek - hírek kommentjei
 
Topik gazda: OPHU
Ebbe a topikba a hírek, tippek kommentjei kerülnek.

 

Ha hozzá kívánsz szólni, akkor be kell jelentkezned 
>>>
 

Keresés:


2010-08-31 23:54:16
134
Tetere
Hsz: 121 db - Első: 2007-12-04



Bocsánat Kevin kicsit késve reagálok

Az Anytime Goalscorer eseményt a Betfairen kb 24 órával a meccs elött rakják ki.
Megfigyelhető hogy elsősorban az Angol Premier Liga meccseken van forgalom (ezt a betfairen statisztika mutatja), illetve az angol Skót wales válogatott mérkőzéseken esetleg nagyobb
csapatoknál pld Real Barca Inter Milan stb. Ez igaz az Európai kupameccsekre is itt is inkább az angol és a nagycsapatok meccsein érdemes a gólszerzővel kereskedni bukmékerkedni.
Legalább is a Betfairen ezt figyeltem meg..

Persze a mérkőzés végeredményére érdemes más esetben is ha van valamire jó megérzésed illetve az odds hasonlító alapján azt látod nagyon jól tudod venni illetve eladni.

A fogadás a következő sorrendben csináltam.

Elöször 45 dollárt költöttem 3,25 szorzón Tevezre. Ez azt jelenti hogy ha nem adok el belöle akkor 45 dollárt kockáztatok az eseményre amikor elkezdődik.
Ha nyerek akkor 3.3X45 azaz 148 dollárt nyerek. (Kár hogy eladtam mert gólt lőt)
Persze elötte ellenőriztem hogy a többi irodában 2,5 körül adták Tevezt aza látszott hogy 3,25 nagyon jó ha ezt az seményt akarom játszani.

Majd rögtön kiajánlottam 2.99 átlagszorzón ahol beállítottam hogy Én 46 dollárt akarok ezen nyerni azaz ha megveszik Én fizetek a fogadónak 2.99*45
aza 137 dollárt.

Na már most az Én ingyen profitom 1 dollár akármi történik. mert ugye nem lő gólt akkor egyszer bukok 45 öt (mert ugye ennyiért vettem 3,3 on) egyszer nyerek 46 ot mert
ennyiért adtam és aki megfogadta az nem nyert mintahogy Én se.

Namár most az történt hogy gólt lőt azaz Én nyertem 148 dollárt de mindjárt vesztettemis 137 et. Azaz 11 dolcsi hasznom volt az eseményen úgy hogy egy árva fillért nem kockáztattam vele.

Persze a dolgot megfordithatjuk. Elöször eladok valakinek egy eseményt olcsón (Ezt a Betfairen WBX BETDAQ stb oldalakon meg tudod tenni ) majd


fogadók magasabb szorzón. A Betting Exchanger tipusú irodák tulképpen egy felületet biztosítanak Neked hogy ne csak sportfogadó hanem bukméker is legyél egyben.


Biztos ez se volt teljesen érthető igy elsőre de ha tanulmányozod az ldal működését akkor megérted. Én is küzdöttem vele pár napot. Elöször kevés pénzzel probáld.

Ha van kérdésed nyugodtan kérdezheted akár levélben is ha nem is rögtön de bitosan válaszolok.

Itt a végére meg egy copy paste összefoglaló az eseményről.


Selection Odds Stake($) Bid type Placed Profit/loss($)
Carlos Tevez * 3.25 45.50 Back 102.26
Carlos Tevez * 2.99 46.46 Lay -92.26

előzmény: (130) lordkevin101
2010-08-31 23:25:00
133
Tetere
Hsz: 121 db - Első: 2007-12-04
biztos több embert is érdekel csak most probálgatják :)
előzmény: (132) lordkevin101
2010-08-31 20:28:27
132
lordkevin101
Hsz: 425 db - Első: 2004-08-09
Csak engem kezdett érdekelni a cikkben leírt módszer, vagy csak beszélni nem akartok róla?
2010-08-30 20:02:00
131
james29
Hsz: 1 db - Első: 2010-08-30
Hi Majka21!

Küldd el Nekem is légyszi a linket!

Köszi!

James
előzmény: (128) Majka21
2010-08-29 21:49:50
130
lordkevin101
Hsz: 425 db - Első: 2004-08-09
Érdekes ez a cikk (Anytime Goalscore), de picit több konkrétum jól jött volna. Pl melyik irodáknál van ilyen fogadási lehetőség? Én megnéztem a jövő hétvégi angol bajnokságra, se a bwin-en, se a sportingbeten, se a betfairon nem volt ilyen lehetőség. Ezek csak a hét vége felé kerülnek be, vagy csak én nem találom őket?
Illetve a cikkben szereplő "megvenni" azt jelenti, hogy fogadott először arra hogy nem rúg gólt, utána meg máshol arra hogy rúg? És mivel 2-es odds felett volt mindkettő ezért nem kockáztatott tulképpen semmit? Jól értem?
Várom a véleményeket, illetve természetesen a cikkíró válaszát is ha lehetséges.
2010-08-23 12:56:55
129
ScRe4m
Hsz: 1 db - Első: 2010-08-23
hello

engem érdekelne az az oldal.
köszi elöre is
előzmény: (128) Majka21
2010-08-17 12:32:30
128
Majka21
Hsz: 43 db - Első: 2009-02-03
Hello!

Akit érdekel 1 ingyenes fogadó oldal ahol valódi pénzt lehet nyerni az írjon privátba elküldöm a linket!
2010-08-16 00:01:10
127
Tetere
Hsz: 121 db - Első: 2007-12-04
Szia !

Nekem nem kellet PIN t adni simán az accountommal beengedett. Remélem sikerült Nekedis !

Üdv tetere
előzmény: (126) littlei2
2010-08-15 14:01:22
126
littlei2
Hsz: 10 db - Első: 2009-02-08
Hello!

Regeltem a williamhillen a fantasy leauge-be de kér pint , hogy tudjak csatlakozni ligához.Tudsz mondani ilyet?
2010-04-07 13:48:00
125
Pablo999
Hsz: 352 db - Első: 2009-01-02
Na srácok mára megérzésem az hogy a MU nyer -2 handiből is ennek ellenére raktam :)

MU-Bayern +2
Bord-Lyon Hazai, szentem bejövős bár fene tudja lehet X lesz a Bordó mecs de a megérzés az H

2010-04-05 13:55:14
124
Zocsa
Hsz: 235 db - Első: 2010-01-30
Jajj Pisti :D Te már csak tudod :D Am tényleg szabálytalan volt de legalább nekem bejött xd
2010-04-03 20:01:24
123
pityka8818
Hsz: 1 db - Első: 2010-04-03
Császtok lehet már kicsit késö írok de csak most tudtam feljönni xd nah szal chelsea-mu mecs 2-1 lett xD de durva volt.Ebből a 3 gólból csak 1 volt szabályos XD
2010-04-01 16:45:00
122
Knapp
Hsz: 158 db - Első: 2009-11-07
Megjött a postagalamb? :)
előzmény: (121) Bencsi15
2010-04-01 16:25:31
121
Bencsi15
Hsz: 1 db - Első: 2010-04-01

Arsenal - Porto 5-0
2010-03-16 19:18:40
120
miha
Hsz: 1 db - Első: 2010-03-16
2010-02-16 22:03:44
119
Tetere
Hsz: 121 db - Első: 2007-12-04
lenarad rész

Szerda 2010.02.17
FC Porto – Arsenal H 2,45 D 3,2 V 3,00
A hazai csapat nincs annyira szemünk előtt, ezért nem árt tudni, hogy jelenleg csak a harmadikak a portugál ligában hat vesztett ponttal állnak rosszabbul mint a Benfica és nyolc ponttal kevesebbet szereztek a Bragánál és nagyon úgy tűnik idén nem lesz meg a bajnoki cím.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a góllövéssel hadilábon álló Ágyúsok nyerni mennének a Sárkányok stadionjába. Ettől függetlenül a Manchesterhez hasonló esélyeik vannak, a továbbjutásra bár úgy érzem a csatárgondok ellenére a Wenger tanítványok állnak jobban. Tipp DNB Arsenal

Bayern München –Fiorentina H 1,48 D 4,2 V 7,25
A két őszi meglepetéscsapat közül a Müncheniek tudták megtartani a kiváló formájukat, s bár aggasztó hascsikarás futott végig a csapaton azért még a bajorok a favoritok.
Ha viszont a betegség tényleg ledöntötte a lábáról a fél csapatot ezen a meccsen akár meglepetés is lehetséges. Minden esetre az 1,48 szorzó csekély ahhoz hogy egy fityinget is rátegyek.
Tipp: DNB Fiorentina
2009-12-14 15:54:07
118
Meszy86
Hsz: 448 db - Első: 2008-11-30
Szia Tetere!

Amíg nem vagy bukóba addig jó a dolog. Ha kis összeggel is de folyamatosan növeled a dollárokat egyszer majd sok lesz:D

Lehet jövőre én is kipróbálom ezt a fogadást.

Meszy
előzmény: (117) Tetere
2009-12-14 14:57:00
117
Tetere
Hsz: 121 db - Első: 2007-12-04

Szia Meszy !

Elkészült a könyvelésem :)
A mult vasárnapról nem számoltam még be akkor 10 dollár veszteségem volt igy most
hétvégén jött vissza a mult vasárnapi veszteségem.
Kicsit visszaestem ami azt jelent az első három nap utáni 48 dollár nyereségemet nem tudtam növelni.
Maradtam 48 dolláron ami a 20 dollár indulóból azt jelenti 68 dollár jelenleg a gollővő bankrollom.

Üdv tetere
előzmény: (116) Tetere
2009-12-14 14:15:09
116
Tetere
Hsz: 121 db - Első: 2007-12-04
Szia Meszy !


30 dollár befizetés mellet 39.25 dollár jött vissza.
Találatom 3 volt Diego Milito ujfent öt 2 dollárral tettem meg és a dortmundi Barrios
1 dollár 9,25 fizetett szombaton pedig Derren Bent Sunderland 2 dolllárral.
5 tétemnél nem kezdett a megtett játékos ezért 7 dollár visszafizetés volt.
PLD Renato Sevilla Drogba chelsea

A mult hét vasárnapot még nem összesítettem ott volt 1-2 dollár veszteségem de majd visszakeresem és könyvelem őket az excelembe.

előzmény: (114) Meszy86
2009-12-09 12:42:29
115
zolika38
Hsz: 46 db - Első: 2009-07-12
de jo vna ha nekem is válaszolna vki. Willhill fogadasra kölön be kell REGelni? Mert a poker Nickkel nem enged be.köszi
2009-12-07 16:16:27
114
Meszy86
Hsz: 448 db - Első: 2008-11-30
Na Tetere, hogy sikerült a gólszerzőket eltalálni?
2009-12-07 13:03:44
113
zolika38
Hsz: 46 db - Első: 2009-07-12
hello. A WilliemHill Freebet az bonus,vagy KP? köszi a választ
2009-12-06 00:49:34
112
Meszy86
Hsz: 448 db - Első: 2008-11-30
Lassan akkor felírhatod a fogadásaid is :D Amúgy GL.
előzmény: (111) Tetere
2009-12-06 00:21:52
111
Tetere
Hsz: 121 db - Első: 2007-12-04
Folytattam az első gólszerző kisérletet egyenlőre továbbra is jól haladok.
a multheti kezdés óta 48 dollár hasznot csináltam ebből a fogadástipusból. (csak hétvégén játszom)
A mostanin sokat lenditett Sergio Ramos 1 gólja ez 19 szeres pénzt hozott 1 dolcsival játszva.
Ezen kivül Gomes Bayern 2 re 10 dollár és arsavin 1 re 6 dollárt fizetett.

Jelenleg 68 dollárom van egy függő Farfan Schalke fogadásom és most mazsolázok a holnapi gollővőkön

előzmény: (96) Meszy86
2009-12-05 23:10:56
110
Meszy86
Hsz: 448 db - Első: 2008-11-30
Remélem a 2:1-t megraktad és sikerűt nyerni vele.
2. oldal>>>

A fórumban lévő hozzászólásokért az oldal készítői semmilyen felelősséget nem vállalnak!

A cikk utoljára módosítva:: 2010-01-29 15:20:39   |   Eddig 330 alkalommal nézték meg ezt az oldalt.